Múlt szombaton csapatunk 34 tagja vett részt az Országos Cserkész Tájékozódási Versenyen, és örömmel számolhatok be róla, hogy amelyik kategóriában indultunk, mindenhol sikerült érmet is nyernünk.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a résztvevők felét mi adtuk. A versenyen a 118, 205, 412, 827, 944 számú csapatok képviselői vettek részt. Hogy a többi csapatot mi tartotta vissza az egyik legjobb programtól, amit ráadásul készen kapunk a szervezőktől, nem tudom…

Elsőként gratulálok a legifjabb lányoknak. Tíz Zöldborsó egy Százszorszéppel kiegészítve 4 csapatot alkotott – igazán nem vethetjük a szemükre, hogy a 4 csapatból csak 3 fért fel a képzeletbeli dobogóra…

A Galagonyák pályája már kicsit hosszabb és nehezebb volt, de remekül vették az akadályt, és olyan ezüstöt nyertek, ami már csaknem aranyként csillog – ugyanis 40 perc 52 másodperces idejükkel mindössze 1 másodperccel maradtak le az első helyről.

A legkisebb fiúknál (A kategória) a Keleti Sünök egyik csapata kitűnő teljesítménnyel másodikként rohant be a célba.

A Hiúzok többsége már másodszorra vett részt tájékozódási versenyen, ők a C kategóriában indulhattak. Egyik csapatuk a derekas 3. helyet harcolta ki magának.

Barna Laura, Benyhe Ágota (1. hely) és Janák Dávid (1. hely) most először indultak egyéni kategóriákban, és mindnyájan hibapont nélkül, remek időeredményekkel teljesítettek!
Ezzel ők teljesítették a Kalazanti 7 próba tájfutás részét, gratulálunk nekik!

Benyhe Pali és Veréb Dani már régi motorosok a műfajban, az igen erős E kategóriában indultak, ahol Danit ügyessége és fürgesége egy bronzéremmel jutalmazta.

A Senioroknál 412-es párharc bontakozott ki – a sokéves hagyománnyal szakítva ezúttal Varga Laci volt a gyorsabb, de Mészáros-K. Gergő már feni a fogát a visszavágóra…

Köszönet:
– a verseny szervezőinek: Szebeni Zsoltnak és segítőinek,
– a 412-esek felkészítőinek: Cech Vilinek, Varga Ákosnak és Veréb Daninak,
– Janák Dávidnak, aki sokat segített nekem az előkészületekben és a helyszínen is,
– az induló őrsök vezetőinek,
– köztük is különösen azoknak, akik maguk is személyesen részt vettek a versenyen!

Befejezésül két érdekesség:
– a decemberi jégkár nagyon megviselte az erdőt, és nincs még megtisztítva, sok helyen nehezen járható, emiatt a “pontok” nem is lehettek messze az úttól, ösvénytől
– idén először nem a hagyományos színes zsírkrétás módszerrel igazoltuk a pontérintést, hanem elektronikusan, egy dugókában gyűjtöttük az adatokat. Így az eredményekről részletes, a részidőket is tartalmazó és összehasonlításukra lehetőséget nyújtó táblázatot kaptunk.

Jó munkát!
Laci


Share →

Minden vélemény számít!