Márciusi emléktúra idén is lesz, hála a pomázi csapat szervezőmunkájának. Korábbi években sok-sok 412-es cserkész sikerrel teljesítette valamelyik távot, legyen ennek folytatása idén is! 
Nem mellesleg a kilométergyűjtögetés című kihívásba is be lehet számítani, amit minden hónapban érdemes az egészség éve kapcsán regisztrálni!
Jelentkezz már most pénteken az őrsvezetődnél, és túrázzunk együtt az ébredező tavaszi erdőben.
Részletek: 
A korábbi évekhez hasonlóan idén is három távon van lehetőség az indulásra:
12 -es táv – rajt: 8:30-9:00
24 -es táv – rajt: 7:30-8:30
48 -as táv, tapasztalt túrázóknak – rajt: 7:00-7:30
Természetesen bárki indulhat bármelyik távon!
Rajt: Pannóniatelep (H5 HÉV megálló)
Cél: Pomáz, Katolikus Plébánia, Nagyterem
Előjelentkezés: 2016. március 13. 23:59-ig a honlapon található linken.
Kérjük, aki teheti, jelentkezzen előre a honlapunkon, mivel a jelentkezők száma alapján tudjuk a megfelelő mennyiségeket előre megvenni. Aki végül mégsem tud részt venni a túrán, az a lenti email címen ezt jelezheti. ”A cserkész takarékos.”
Nevezési díj: 
Cserkészeknek egységesen 500 Ft, kérünk titeket, hogy jelentkezzetek előre!
A célban a szokásos finomságok, emléklap és kitűző várja a túrázókat!
Kérjük, aki teheti, hozzon magával POHARAT, hogy minél kevesebb műanyag pohárral kelljen terhelni a környezetet.
Az alábbi oldalakon minden további információ megtalálható:

 

Share →

Vélemény, hozzászólás?