Kik vagyunk?
A cserkészet önkéntes, vallásos, pártpolitikától független ifjúsági mozgalom, amely nyitott mindenki számára származástól, nemtől, társadalmi és vagyoni helyzettől, valamint vallási meggyőződéstől függetlenül.
A cserkészet a világ legnagyobb gyermek- és ifjúsági mozgalma. A világ több, mint 200 országában 38 millió cserkész dolgozik egy közös célért: segíteni a gyermekeket és fiatalokat, hogy aktív és elkötelezett felnőttekké váljanak. A Magyar Cserkészszövetség tagja a Cserkészmozgalom Világszervezetének (World Organziation of the Scout Movement), amely az ENSZ tanácsadó tagja.
A Magyar Cserkészszövetség 300 csapatában körülbelül 8000 cserkész tevékenykedik, az ország minden megyéjében. Rajtunk kívül létezik néhány kisebb létszámú cserkészszövetség is.
Mit csinálunk?
A magyarországi cserkészmozgalom célja, hogy a társadalmat olyan életrevaló, elkötelezett, felelős, egészséges polgárok alkossák, akiknek fontos, hogy önmaguk folyamatos nevelése által az Isten felé növekedjenek. Ennek érdekében életmodellt nyújtunk, illetve ifjúságnevelést végzünk önkénteseink segítségével. Magyarországon a helyi közösségekkel együttműködve elsős kortól mindenki számára nyújtjuk ezt, aki nyitott elveinkre és közössége életében tevékenyen részt vállal.
Mindehhez saját nem-formális nevelési módszerünket, a cserkészmódszert hívjuk segítségül, amely a következő elemekből áll:
- a kisközösségi (őrsi) rendszer,
- fogadalom és törvények,
- a cselekedve tanulás,
- folyamatos és ösztönző, vonzó és hasznos programok főként a természetben,
- a magyar kultúra ápolása különös tekintettel népi hagyományainkra.
A cserkészet pedagógiai alapjait több, mint 100 éve fektette le az angol Robert Baden-Powell, de kiscsoportos rendszeren és cselekedve tanuláson alapuló cserkészmódszer aktuálisabb, mint valaha!
Forrás: http://cserkesz.hu/latogatok/magunkrol/mi-a-cserkeszet
Jelképeink
Cserkésztörvény
1. A cserkész egyeneslelkű és feltétlenül igazat mond.
2. A cserkész híven teljesíti kötelességeit, melyekkel Istennek, hazájának és embertársainak tartozik.
3. A cserkész ahol tud, segít.
4. A cserkész minden cserkészt testvérének tekint.
5. A cserkész másokkal szemben gyöngéd, magával szemben szigorú.
6. A cserkész szereti a természetet, jó az állatokhoz és kíméli a növényeket.
7. A cserkész feljebbvalóinak jó lélekkel és készségesen engedelmeskedik.
8. A cserkész vidám és meggondolt.
9. A cserkész takarékos.
10. A cserkész testben és lélekben tiszta.
Fogadalom
A cserkészet 1907-es születése óta a világ összes cserkésze fogadalmat tesz, hogy megfelel a cserkészet eszméinek és betartja a cserkésztörvényt. A magyar cserkészfogadalom szövege:
„Én …. fogadom, hogy híven teljesítem kötelességeimet, amelyekkel Istennek, Hazámnak és embertársaimnak tartozom. Minden lehetőt megteszek, hogy másokon segítsek. Ismerem a cserkésztörvényt és azt mindenkor megtartom.”
Köszöntés és jelszó
A cserkész jelszót – „Légy résen”’ – számtalan nyelven több millió cserkész használja. A cserkészek egymással bal kézzel fognak kezet, jobb kezük három ujját tisztelgésre emelve. Ez a három ujj jelképezi kötelességeiket Istennel, hazájukkal és embertársaikkal szemben. A magyar cserkészek sajátossága a „Jó munkát”’ köszönés.
Cserkészliliom
A cserkészliliom a cserkészet legismertebb jelképe. A helyes irányt mutatja, mivel ezt a jelképet gyakran használták az iránytűkön az északi irány jelöl ésére. A liliom három ága a cserkészfogadalom három részét jelképezi: kötelességteljesítés (Isten, haza és embertárs iránt), segítőkészség, valamint a cserkésztörvény megtartása. A magyar cserkészliliomot a Szent Korona fogja össze.
Egyenruhánk
A cserkészeket sokan egyenruhájukról ismerik. Az egyenruha célja, hogy elrejtse a társadalmi, nemzeti, vallási különbségeket, és éreztesse a cserkészekkel, hogy együtt egy világméretű testvériség tagjai. Emellett az egyenruhán található jelek információt is hordoznak, így leolvasható, hogy az illető hol cserkész, milyen feladatokra készült fel és milyen tisztséget tölt be, milyen tapasztalatai vannak és milyen rendezvényeken vett részt. A jelvények megszerzésére önmagunk fejlesztésével, képzésével, valamint a programokon való részvétellel van mód. A kisebbek számára felmutatnak egy lehetséges jövőképet, és megszerzésük motiváló erővel bír a cserkészek számára önmaguk fejlesztésében.
Az egyenruha alapja a cserkészing és a nyakkendő. Az ing jobb zsebén a WOSM jelvénye, a zseb fölött a háromszögletű Hungária jelvény található. A jobb ingujjon van a kerületi felvarró, csapatszám, csapatnév, raj- és őrsi jelvények, a bal ingujjon pedig a képesítési (próba- és vezetői) jelvények. Az ingre sok más jelvény is felvarrható.
Magyarországon a nyakkendő színe korosztályonként eltérő: a kiscserkészeké csapatonként választott (egyszínű vagy mintás, de a többi korosztályétól eltérő), a cserkészeké zöld, a vándoroké szürke, a felnőtteké barna színű.
Az egyenruhához cserkészkalap, nadrág és öv is tartozik.