A NAGY KILOMÉTER GYŰJTÖGETÉS:
Minden hónapban kiküldünk egy kérdőívet, amit a következő hónap 5-ig lehet kitölteni.
A kérdőív többször kitölthető, amíg azt le nem zárjuk. Itt lehet vezetni a megtett kilométereket, amik túrázásból, bringázásból, futásból, vagy úszásból jöttek össze.
Ha úgy tetszik ez egy VERSENY, melynek megfelelően koronként, nemenként jutalomban részesítjük a legjobbakat.
Itt az októberi: 

Célszerű, ha az őrsvezető írja be az őrstagok megtett kilométereit, de kószától felfele nyilván mehet egyénileg is…
Fontos: minden hónapban nyilván azokkal az adatokkal számolunk, amik a táblázatban szerepelnek, tehát nem érdemes elfelejteni, vagy ellustálkodni a dolgot, hiszen akkor jó nagy lemaradást lehet összeszedni.
Az egyéb mozgásokat is szeretnénk figyelembe venni úgy, mint kosárlabda, jóga, zumba, torna, stb… ezt még ki kell találnunk, de novembertől ez is számítani fog! 🙂
 kép forrása: shutupandrun.net

Folyamatosan igyekszünk majd eseményeket ajánlani Nektek!
Íme egy októberre, fiatalabbaknak, hiszen a kószák, vándorok lelki napoznak.
Október 10-én a Nemzetközi maraton betétszámai közül választhattok:
Akit érdekel valamelyik akár az őrsével, akár egyénileg, a futanet.hu-n további infókhoz juthat, vagy keressen engem bátran!!
Szép hetet,
Niki
Share →

Vélemény, hozzászólás?